Ez az alvás dolog annyira jól sikerült, hogy minden várakozásomat felülmúlta. Hajnali 5 környékén érzékelem ugyan, hogy derék Imola felkelésre próbál ösztökélni (na ilyen sem volt még a világ történelmének folyamán), de próbálkozása kudarcba fullad. A szemem kinyitván nagy szürkeséget diagnosztizálok, az időt és a teret magamban fotózásra alkalmatlannak nyilvánítom, a továbbiakban alvást rendelek el. Ebből Imola csak valami annyit hall, hogy: hmmmmmm mmmmmhhh, de ez már az Ő baja, a kommunikációs készség sosem tartozott az erényei közé. Úgy 8 magasságában enyhe fejfájással ébredek, ami vagy a melegnek, vagy tegnap esti Whiskynek tudható be. Mindegy is, nem folytatok nagy oknyomozást, inkább arcba helyezek egy panadolt, így kb 20 perc múlva kutya bajom sincs. Mivel most a nacsasszony nem mozdul, ezért útra kelek, hogy megörökítsek néhány thai arcot a reggei forgatagban. A food fesztivál még éppen csak éledezik, de a környéken stabilan jelen lévő utcai kajaárusok már gőzerővel dolgoznak. A környéket a következőképpen kell elképzelni: adva van egy bevásárló negyed, kb olyasmi, mint nálunk a Westend City Center, csak ugye olyan méretű bevásárlóközpontból 5 km-es körzetben kb 30 található. Ehhez hozzá jön még vagy 25-30 felhőkarcoló, plusz némi nyomornegyed, valamint az utakon iszonyatosan nagy dugó, mindez megspékelve 30 fok meleggel és 90%-os páratartalommal, egy csipetnyi szmoggal vegyítve. Ebben a környezetben, az utak mentén, a járdán kis mobil konyhák álldogálnak hosszú sorokban és mindenhol fő és sül a sok ínycsiklandó finomság. Itt gyakorlatilag mindent lehet kapni, aki itt nem talál magának kedvére való eledelt, az valószínűleg éhen fog halni, vagy már éhen is halt. Csak néhány dolog, ami a rostokon sül, vagy éppen sütésre előkészítve várja, hogy valaki megrendelje: Csirkemell falatok feltűzve, fűszerezve, csirke szárnyak, combok, és egyéb alkatrészek, rákok nyárson, halak hamuban vagy roston sülve, egészben sült vagy főtt kacsa és csirke (megvételkor aztán persze bárdok által darabolódik) sült zöldségek és gyümölcsök, frissen készített papaya és egyéb saláták, egészben sült csülkök, darabolt mézes-csilis disznóságok és igazából most itt vagy egy 30 oldalnyi szöveg következhetne… Egy dolog volt még említésre méltó: a püspökfalat. Ha valamivel engem ki lehet kergetni a világbó, az a csirke, vagy bármely más szárnyas állat zsírzó alkatrésze. Már a gondolatától is forogni kezd a gyomrom, pedig még soha nem ettem ilyet. Az egyik árusnál nézegetni kezdem, hogy mit is kéne enni, majd kérdezem rámutatva az egyik nagy guszta, valószínűleg szójába és mézbe + csilibe mártott cuccra (már ki volt sülve), hogy az ugyan micsoda. A válasz nem késlekedik: chicken ass. És akkor látom csak az alakját, a sok kis egymásra tűzdelt püspökfalatot… akkor azt inkább mégsem kérek. No ennyit az utcai gasztronómiai élményekről, a lényeg, hogy a püspökfalatos rablóhúst leszámítva minden nagyon jó, ízeletes és friss. Ami meg nem az, azon meg úgysem érzed, mert agyonfűszerezik. Mi egyébként rendszeresen kajálunk ilyen helyeken, de még soha semmi bajunk nem lett tőle. A kis kitérő után térjünk vissza a mába. Kb egy órás nézelődés és fotózás után visszatérek a szállodába, Imola már felébredt, pont a liftben voltam mikor rámcsörgött. Gyors pakolászásba kezdünk, ugyanis ma kell szobát cserélnünk, mivel az Interneten csak 3 éjszakát foglaltunk, de párom derékfájása miatt plusz két éjszakát Bangkokban maradunk, mert az jó nekünk. A szobát 1200 Baht-ért sikerül vételezni, de a csajszi szól, hogy ez csak standard, nem az általunk már belakott deluxe szoba. Sebaj, tökmindegy, hogy hol alszunk. Pakolás után célba vesszük a recepciót és szólunk, hogy akkor elhagynánk a minden kényelemmel ellátott királyi lakosztályt és beköltöznénk a pórnépeknek fenntartott standard minősébe. (egyébként ezt sem értem. Adva van ugye az internetes foglalás, ahol lefoglaltam a szállásunkat (Deluxe kategória!!! 1300 baht / éjszaka áron. Ez eddig oké is, nem volt semmi gond a foglalással, minden tökéletesen működött. Aztán 3 nap múlva leballagok a szálloda recepciójára, és mondom, hogy maradnánk még két éjszakát, erre azt modja nekem, hogy 1800 baht, de mivel szimpik vagyunk, vagy a fene tudja miért, ezért 1500 bahtért odaadja per éjszaka. Anyukádnak, mondom én, hiszen 1300-ért foglaltuk, ugyan mitől lett ez 500 baht-tal drágább itt a helyszínen. Mondja a nőci, hogy az csak Internetes ár etc. Hát mondom, akkor én most elballagok egy interntet kávézóba és lefoglalok újfent 2 éjszakát. Ez igaz, mondja Ő, megtehetem. Értetlenül nézek rá, mert nem értem, hiszen nyilván való, hogy a hotels2thailand.com szed tőlük némi jutalékot is, így ugyan miért nem jó nekik ha itt helyben kifizetem a szobát, “oszt jónapot” ahogy Orbáb Viktor mondaná. Erre előáll az ötlettel, hogy ha már ennyire árérzékenyek vagyunk, akkor 1200 baht-ért ad standard szobát. Kérdem, vát iz dö difent? Nincsen díszes ágytakaró. Azt még kibírjuk valahogy, de mi van az ágy méretével? Az változatlan. Hát a szoba mérete? Ugyanakkora. Kérdőn nézek rá, mire Ő csak mosolyog. Hát vazze, akkor meg ne várj már, hanem bookingold be nekünk septiben, mert mennénk dolgunkra. Tehát a lényeg, hogy költözünk. Csomizás után lehaladunk a recepcióra és megkérdezem, hogy mikor is lehetne költözni. A csajszi aszonnya, hogy majd délután. Az nem jó, -mondok- merthogy mennénk mi mindenfelé a világba el. Ja, vagy úgy…. akkor mondjuk most? Na látod, tudsz te ha akarsz, akkor hogyan is legyen? Először is valljak színt, mit is tivornyáztam el a minibárból Én biz egy pepsi max-ot ittam onnan, semmi mást. Biztos? – kérdi Ő. Mint a halál. Ok – mondja és leszámláz 36 baht-ot. Frankó, akkor most költöznénk. A kezünkbe nyomja a 601-es kulcsot és vadul mosolyog. Itt kezd gyanús lenni a történet és a gyanúm beigazolódik, az új szoba pont a régi alatt van. Nézzük a különbségeket (1800 baht vs 1200 baht) Nincs díszes ágytakaró (a fene vigye el). Az asztal előtti széknek nincs háttámlája, csak valami kis hokedli jellegű dolog, de persze fotel az van. A párna nem a kemény fajta (no ez már okozott egy kis lelki törést) valamint mindezek tetejébe nem napi 4 víz ingyenes a minibárból, csak 2. Már régen megtanultam, hogy az élet néha koboz, úgyhogy valahogy muszáj lesz mellőzni az előző szoba által nyújtott fényűző luxust és be kell érnünk a standard minőséggel. A költözés úgy 10 percet vett el az életünkből, úgyhogy máris indulunk a mai programunkra, a Krokodil farmra. Intek egy taxisnak aki bután néz a Krokodil farm hallatán. Nem gond, 5 másodperc múlva már ott is a másik, aki 500 baht-ot mond, merthogy ez már jócskán nem bangkok, hanem kb 30 km. Látom, hogy vált a lámpa, a taxisnak sürgető jezés ez, mivel a mögötte lévők ugye várnak arra, hogy Ő induljon. 300 baht – mondom én. Leokézza az árat, úgyhogy már pattanunk is be a hátsó ülésre. 10 perc múlva ledumáljuk, hogy akkor legyen 700 baht és meg is vár bennünket, meg vissza is hoz, 30 perc múlva meg a holnapi Safari World túrára is lebeszéljük a fuvart (indluded highway ticket, merthogy thaiföldön az utas fizeti egyébként az autópálya díját is) Mondom neki, hogy ott azért nem 1-2 órát leszünk, hanem akár 5-6 órát is, de nyugalomra int, hogy ne foglalkozzak vele, neki ez nem probléma. Kb 1 óra alatt érünk a Krokodil farmra, ami várakozásunkkal ellentétben egy komplett állatkert egy csomó mindennel együtt. Lehet kölyöktigrist simogatni, plusz vele fotózkodni, van ugye a fő attrakció, a krokodil show, van elefánt show is, meg egy rakat egyéb dolog és innen sem hiányozhatnak a mobil thai konyhák, melyeket nem habozunk teszt alá vonni. Rendelődik néhány zöldséges tészta, csirkecomb, meg némi sült hús is. Az állatkertől nem sok jót lehet írni, kb egy Budapesti Állatket állatállománya található itt, kb olyan, vagy rosszabb körülmények között tartva. A krokodil show maga egy szórakoztató műsor, de azért nem kihagyhatatlan. A legnagyobb élményt talán a kölyöktigrisek simogatása jelenti, ahol fotók készülnek rólunk, amelyért újabb 100 baht-ot akasztanak le. Sebaj, remélem ez az állatok javát szolgálja. Kb 2 órát vagyunk itt, elég is ennyi a helyből, úgyhogy visszaindulunk a szállodába. A krokodil farmról kifele látjuk, hogy a kis thai sofőrünk épp jókat beszélget, de ahogy megpillant bennünket, rögtön vadul integetni kezd és széles mosollyal nyugtázza, hogy nem vertük át és valóban vele megyünk haza. A szállodába menet mégegyszer átbeszéljük a holnapi fuvart, reggel 9-re értünk is jön, meg még pár dolgot megtudunk tőle: többek közt azt, hogy Chiang Rai-ban született, a hét minden napján dolgozik és azt, hogy napi hány órát, azt nem nagyon tudja megmondani, mert szinte állandóan a taxiban ül. 12 éve vezet Bangkokban ami nem kis teljesítmény, mivel az itteni dugókat elnézve én 12 órát nem bírnék ki. Fürdés után a program ismét vásárlás, mivel tegnap Imola kinézett valami cipőt magának, most meg a tettek mezejére lép és meg is veszi azt. 400 baht, és valóban szép, valamint jó minőségű és igényes kidolgozású a topán. A vásárlást követően vissza a szállodába, zuhanyzás, majd elnyomulunk vacsorázni, (szokásos tom yum leves arcba kerül) meg Internetezünk. Már 5 napja itt vagyunk, és ma adunk először hírt magunkról, ami nem kis teljesítmény, de mentségünkre legyen mondva, hogy a fenének sem hiányzik itt az Internet.