2007.11.01

A mai nap a lazulásé. Nincs más dolgunk, mint befizetni a holnapi túrára, repjegyet foglalni holnaputánra, megnézni az éjszakai bazárt és lazulni. Ezt megelőzi egy gyors szálláscsere, ami kb 20 percet vesz el az életünkből. A kb 30 méterre lévő hotelben találunk szobát, még 150 baht-tal olcsóbban, mint a mostanit, és az ráadásul makulátlanul tiszta. Eztán nem is nagyon történik semmi egész nap, csak kódorgunk jobbra-balra, lefoglaljuk a helyet a holnapi szervezett kirándulásra, elmegyünk kajálni és már alig várom, hogy mehessek a thai főzőiskolába, a Baan-Thai-ba. Az esti tanfolyamon – nagy bánatomra – nem tanítanak meg a tom yum leves elkészítésére, ez a délelőtti lett volna, de egy csomó másra meg igen, úgyhogy nincs okom búslakodni. Az adott időben jön is értünk a pick up, Imola is jöhet velem, hogy fotózzon, nem gond. Megérkezünk és meg is kezdődik az okítás. A leírtakhoz képest simán lehet alakítani a programot, tehát a piaci látogatást elhagyjuk, mert minek az, helyette készítünk ételeket. Szerencsére csak hárman vagyunk, no meg Imola aki fotózik rendületlenül. Velem szemben egy német pár van, akik nem nagyon vannak otthon a főzés rejtelmeiben, legalábbis a csajszi éppen csak a kés végeit nem cseréli össze. Mindenkit megkérdeznek, hogy mit szeretne főzni, mindenki két ételt választhat. Én a két kedvencet, a tom yum levest és a pad thai-t választom. Minden nagyon szuper, minden alapanyag adott, nekünk csak aprítani meg főzni kell az instrukciók alapján. A csajszi, aki minket tanít (Boom a neve) rövid intermezzokat tart és elmagyarázza a thai főzés rejtelmeit, hogy minden a friss alapanyagokon múlik, meg főleg a chillipaprikán, amit elég sokféle színben és méretben lehet beszerezni. A legjobban a kétféle, a nagy és piros, és a kicsi és zöld bemutatása tetszik. Ezekre külön kitér, mivel a választott ételek között ezeket fogjuk használni. Elmondja, hogy a nagy és piros nagyon erős, zamatos és határozott ízű paprika, amit szárítva lehet beszerezni és felhasználás előtt néhány órára érdemes vízbe áztatni. Aztán felveszi a kicsit, amit maga elé tart, majd rámutat: is the killer. Elmondja, hogy pl a tom yum levesbe aki szereti az erőset, az tegyen egyet, aki nagyon szereti az erőset, az tegyen bele kettőt, a thai emberek 4-5 darabot használnak egy adag leveshez. No, én jelen esetben a középutat választom, és Boom elismerő bólintása mellett négy killert teszek a levesbe. A németek kidülledt szemmel 1-1 darabot raknak a wokba… a puhányak. A hagyma és fokhagyma aprításakor még aratok egy babért, amikor meglátják az aprítás sebességét, megkérdezik, hogy séf vagyok-e. Eljátszom a gondolattal, hogy miért ne mondhatnék rá igent, de most nincs kedvem hülyíteni a népet. A tanfolyam egyébként nagyon jó hangulatban zajlik, a német srác megkérte Imolát, hogy róluk is készítsen pár képet a digi gépükkel, így kattogtat nekik is párat. Mire mindent megfőzünk és megeszünk, már javában sötét van. Elköszönünk a Booméktól, a német pártól és visszanyomulunk a szállásra, ahol Lóri már vár minket, hogy induljunk vacsizni, utána meg az éjszakai bazárba, ami Chiang Mai talán egyik legnagyobb látványossága. A kaja jól sikerül, a szokásos tom yum levesen kívül a számomra megunhatatlan zöldséges tésztát helyezem arcba, ráadásil szinte fillérekért. Ezután tuk-tukba vágjuk magunkat és elrobogunk az éjszakai bazárba, ami roppan jó szórakozást nyújt számunkra. Az egész ott kezdődik, hogy Lóri kitalálja: venne Ő is egy Rolexet, no persze nem eredetit, hanem az itt természetesnek mondható másolatot. Az óra kiválasztása külön procedúra, nem mindegy milyet választ az ember, ráadásul a teljes érdektelenség kell látszódjon az emberen, mert egy-egy grimasz vagy mosoly komoly ezrekbe kerülhet az alkunál. Lényeges, hogy az ember teljesen unottan bámulja az órát, idióta kérdéseket tegyen fel barátainak, aztán az árat meg sem kérdezve induljon tovább, de csak induljon, hiszen mást úgysem tehet, mert a szemfüles kis árusok azonnal lecsapnak az emberre. Ezekkel nyugodtan lehet beszélgetni mindenféléről, de amikor emberünk az általunk már kiválasztott órát mutogatja, akkor olyan arcot kell vágjunk, mintha kegy lenne már az is, hogy pillantásunkkal megtiszteljük a szerkezetet. Nagyon fontos, hogy soha ne a kijelzőt nézzük, akkor egyből rájönnek, hogy tetszik a cucc, akkor pedig bebuktunk egy csomó pénzt. Inkább kezdjük el nézegetni az óra hátlapját, emeljük a fény felé, mozgassuk a szíjat, nézzük meg a csatokat stb… tehát mintha értenénk hozzá. Ezután tegyük vissza a polcra vagy adjuk vissza az árusnak, köszönjük meg a kedvességét, búcsúzzunk el és induljunk. Az eladó ekkorra már félig sokkot kapva, transzba esve rángat minket és bizonygatja, hogy nagyon olcsó és kiváló minőség, nem fogjuk megbánni a vásárlást. Ekkor nagy kegyesen, csak úgy foghegyről kérdezzünk vissza, hogy mennyibe kerül. Ha jók voltunk, akkor a thai emberke mond egy olyan összeget aminek általában -feltéve, hogy ügyesen alkudunk- a harmadáért oda fogja adni az órát. Én így veszek az este még két kiváló minőségű Rolex másolatot, darabját 1000 baht-ért, valamint Lórinak is sikerül szert tenni az áhított darabra szintén 1000 baht-ért, de mivel Ő rosszul kezdte az alkut, elég sokáig tartott letornázni az árat erre a szintre. A piacon egyéb érdekes dolog már nem történik, leszámítva azt az Akha törzs ruhájába öltözött nőt, aki rámakaszkodott, hogy vegyek tőle valamit. Nagyon komolyan gondolja a dolgot, bárhová megyünk, mindenhová követ, belém karol, félrehúz, aztán mikor sikerül leráznom, akkor Lóri útbaigazítja, hogy hozzám jöjjön ismét, mert tulajdonképpen én mégis akarok vásárolni. Ezen roppant jól mulat Imola is, Lóri meg egyenesen fuldoklik a röhögéstől, én meg a végén beadom a derekam és valami fillérekért veszek az Akha nőtől nyakláncot. Kb 200 Ft volt, a nő roppant elégedett, én meg nem értem, mivel ennél vagy 50x többet ér a dolog, de hát lehet, hogy ez valami babona, hogy nem szabad eladás nélkül hazatérnie. Visszarobogunk a szállásra, majd némi whiskyzéssel egybekötött repjegyvásárlás után nyugovóra térünk, hiszen holnap tényleg muszáj lesz korán kelni.

Post navigation

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!