3. nap – Ha Long-öböl

Négy órányi alvás után mire is ébredne szívesebben az ember, mint egy autó dudálására? Hát több autó dudálására. Ismét 6 óra van, de ezúttal sem bánjuk, mert reggel 8 és 8:30 között érkezik majd értünk a busz. Hogy milyen busz, azt nem tudjuk, de majd jön. Addig is egy gyors reggeli ami benne van az árban (reggelire pho leves, nincs…

2. nap – Hanoi

Bőséges, 4 órányi alvás után arra ébredek, hogy valaki dudál mellettem. Kinyitom a szemem, de Dóri nyitott szemmel nem hasonlít buszra, sem autóra, szóval felmerül bennem, hogy ez a hang talán máshonnan jött. Jött, és jön… szakadatlan. Dacára a szálloda adatlapján feltüntetett hangszigetelésnek, a szobánk nagyon zajos, de ugye ennyi pénzért nem reklamál az ember, mert nincs értelme, úgysem értenék,…

1. nap – Hanoi

Én kitartok a végsőkig, úgyhogy a közreműködésemnek hála, a tervezett időben landolunk is Hanoi csodás repterén. Jó, azért a reptér nem annyira csodás, mint amilyen nagy, de legalább van mosdó, meg mozgójárda, meg egy csomó fapofa határőr. (már sokszor megfordult a fejemben, hogy tutira képzik őket, visszaköszönés és mosoly ellen, mert bárhol a világon, mindenhol ilyenek) Gyors útlevélvizsgálat, a vízumokkal…

Utazás: Budapest – Dubai – Hanoi

A taxit kereken 13 órára rendeltük, és már 7 perce késik, azaz Dóri pont 7 perce aggódik. Hiába mondom, hogy nopara, nem fogadja meg a tanácsom. Aztán 15 perc késéssel megérkezik a várt autó, szerencsére az én párom nem ragad kést, megadja az esélyét, hogy kiérjünk időben a reptérre, és természetesen kiérünk, mert én előrelátó voltam, és nyilván jóval korábbra…

Jordánia 5.

Megérkezik közben idegenvezetőnk, (kimondani is szörnyű, úgyhogy nem is tekintem a sajátunknak) a telepített fajta, jól megnézem magamnak, de ugyan minek, hiszen az arcmemóriám olyan, mint egy háromlábú széké, és többet valószínűleg úgysem fogjuk látni, mivel olyan Isten nincs, hogy minket bármilyen fakultatív programra elcipeljen, na csak az kéne még!  Az egy dolog, hogy utazási irodánál fizettünk és charter járattal…

Jordánia 4.

Aqaba és egy kicsit előtte A repülőúton igazából semmi nem történik zenét hallgatok, és egészen jól elvagyok a gondolataimmal, amelyek most éppen arra kalandoznak, hogy a mögöttem ülő 3 éves forma kisgyereket milyen kínzásoknak vetném alá közvetlenül az előtt, hogy egy laza, de elegáns karmozdulattal életét oltanám egészségre erősen ártalmas tárgy, nevezetesen egy láncfűrész segítségével. Nem ok nélkül tenném ezt…

Jordánia 3.

Indulás előtt Valóban kelletlen voltam, így utólag már szégyenlem is magam rendesen – hiszen hazánk népességének jelentős része cserélt volna velem szívesen – de én akkor valahogy úgy éreztem, hogy nekem nem ott lenne a helyem, vagy legalábbis nem akkor és ott. Jordánia szép ország, érdekes is, de Indiáról lemondva, Indonéziára módosítva, azzal megszívva az ember nem felhőtlenül boldog, még…

Jordánia 2.

Budapest-Bali-Anyád-Párizs-Budapest-Aqaba Teltek múltak a napok, és kezdtem tervezgetni az indiai utazást, ezért – mint minden utazásom előtt- felkerestem BB (alias Buzás Balás, hétpróbás világjáról, állatimádó és csak úgy simán, emberileg is nagyon rendben lévő) barátomat, hogy lásson el engem jótanácsokkal, ami Indiát illeti. Az első tanácsa volt, hogy ne nagyon menjek oda, mert annyi szép hely van még a világon,…

Jordania 1.

Előszó Ide most tényleg kívánkozik néhány szó, merthogy életemben jelentős változások álltak be utolsó útleírásom óta, így jobb elejébe menni a találgatásoknak. Történt pedig, hogy több, mint hat évnyi együtt töltött idő után a párom és köztem fellépő – valamint állandósulni látszó- kompatibilitási probléma megoldásaként azzal a konstruktív javaslattal rukkoltam elő egy késő őszi estén, hogy próbáljunk meg egymás életébe…

2007-11-07

A korai keléshez való hozzáállásunkat már párszor leírtam, így most nem teszem. Hajnali 5:30-kor már a taxiban ülünk, ami a reptérre visz minket, illetve csak remélem, hogy odaérünk. Vagy a kocsival nincs rendben valami, vagy a sofőrrel, de hogy egyenletes sebességgel haladni képtelen, az biztos. Mintha az emberke dobolna a lábával a pedálon, úgy ugrál szinte egész úton az autó,…