Megérkezik közben idegenvezetőnk, (kimondani is szörnyű, úgyhogy nem is tekintem a sajátunknak) a telepített fajta, jól megnézem magamnak, de ugyan minek, hiszen az arcmemóriám olyan, mint egy háromlábú széké, és többet valószínűleg úgysem fogjuk látni, mivel olyan Isten nincs, hogy minket bármilyen fakultatív programra elcipeljen, na csak az kéne még!  Az egy dolog, hogy utazási irodánál fizettünk és charter járattal jöttünk, de mi ezt csupán egy repjegy + szállásfoglalásnak tulajdonítjuk, csökkentendő a kialakult helyzet élét és mert egyikünk se nagyon szereti, ha megmondják neki mit csináljanak, azt meg pláne nem, ha ezt sokszoros áron teszik. (Egyébként nemrégiben Tradyval, (aki Ágota unokatestvére és aki szintén a hátizsákos utazás híve, és Ő bizony megértette miért dúlt vihar lelkemben) azon elmélkedtünk néhány whisky és még több pohár bor után, hogy ezt a helyzetet lehet-e még fokozni? És pont a fakultatív program jutott még az eszembe, amire volt nagy bólogatás, majd fejdöntés hátra, arcunkon lévő vízszintes nyílás előtt pedig pohár, benne csodálatos színű single malt, és a folyadék a fizika törvényeit nem meghazudtolva tette is a dolgát, és folyt, és akkor Trady, aki roppant élettapasztalattal bír, és mert élénkebb a fantáziája, mint az enyém, felül tudta ütni az én ászomat kettő darab angol szóval: All Inclusive. És nyert, de azért az tényleg maga lenne a pokol)
Tehát itt van Ő is, a neve most teljesen érdektelen és igazából nem is nagyon tudom, meg nem is akarom megjegyezni, egy fiatal srác, amúgy nem tűnik rossz fejnek, egészen addig, amig a harmadik mondatával alá nem támasztja azt, hogy Ő bizony idegenvezető a javából. Ugyanis a bemutatkozás és köszöntés után azonnal belekezd, hogy melyik szállodában mikor tart eligazítást, ahol bizony ott KELL lenni. Tehát ez nem egy opció, ami vicces. Nahát cimbora, biztos legyél benne, hogy minket az utazás végéig most látsz utoljára, csak mondd meg, hogy a hazaindulás napján hol szed fel majd minket a busz és hánykor, de gyorsan érkezik a válasz is, hogy nem eszik olyan forrón azt a kását, merthogy holnap fogja tőlünk beszedni azt az illetéket, amely be nem fizetése esetén az országból ki nem léphetünk, és amelyet az utazási iroda  - hogy, hogy nem – elfelejtett közölni velünk (hogyajókurvaanyjukatésmégegészenfinomvoltam) de amelyet a 7 oldalas szerződés apróbötűs részében egészen biztosan meg is találok, ha keresek, de nyilván nem teszem, mert nincs rá időm, sem energiám. Az összeg jelentős, fejenként 30 dollárról van szó, ami azért valljuk be, egy low budget utazás esetén nem tekinthető elenyészőnek, hiszen ennyi pénzből normál esetben több napig elvagyunk egy szegényebb országban, mégpedig úgy, mint a királyok. Holnap reggel találkozunk hát – részemről a megtiszteltetés – addig pedig amíg a szállodába érünk, gyorsan elmondja, hogy óvakodjunk majd a taxisoktól, akik bizonyára meg fognak keresni minket, hogy mindenféle utakat ajánljanak fel nekünk, de pont majd oda, ahova ő is fog bennünket vinni fakultatívan, de arra előre vigyázzunk, hogy onnantól kezdve, ha mi a csúnya-rossz taxisok szolgálatait vennénk igénybe, akik minden bizonnyal át fognak verni minket, ő felelősséget nem tud vállalni, meg semmit se, és hát na.
Köszi a tippet, már tudjuk kihez kell fordulni, de persze eddig is tudtuk, mert dörzsölt utazók vagyunk, és tudva levő, hogy akárhová is mész a világban, a taxisok vernek át először, de csak ha nem vagy elég dörzsölt, viszont ők azok, akik pontosan tudják azt, hogy mit szeretnek a turisták, hová érdemes vinni őket. Kétélű fegyver ez, amit ha jól tudsz használni, akkor hasznos lehet, ha nem figyelsz, biza könnyen megvágod vele magad, illetve ők téged, sok pénzre, mert az kell nekik, nem a társaságod, sem a véred. Arc tehát beígérkezik hozzánk reggel 9-re, ami még éppen jó, hiszen ma úgyis sokáig fent leszünk, 8-ig biztosan alszunk, a 9 az pont jó, és mire végez, addigra oda is érünk szállodánkhoz, a Golden Tulip Aqaba-hoz, amely 4 csillagal büszkélkedhet, és ami a legolcsóbb volt az összes magyar iroda kínálatából. Rajtunk kívül még egy pár száll le a buszról itt, két idősebb nőci, az egyik jobban karban van tartva, a másik… szóval a másik kevésbé. Először megfordul a fejemben, hogy tuti leszbikus párocska, akik majd erősítik bennem az eddigi tapasztalataimat, amely szerint a leszbikus nők szinte kivétel nélkül csúnyák, ellentétben az álmaimmal ahol milyen nagyon szépek szoktak lenni, ezzel is meghúzva az álom és valóság közti határozott vonalat, de később kiderül, hogy nem, nem olyan párocska ők, csupán barátnők. Amennyiben mégsem, akkor tévedtem, de annyira a fiatalabb sem jó, hogy ennél több figyelmet szenteljünk eme kérdésnek, legalábbis most így, hogy stabil partnerrel rendelkezem. Ínségesebb időkben talán… de nem, inkább akkor sem. Négy fővel kevesebbel megy tovább a busz és még bőröndszörny is előkerül a busz gyomrából, fotós hátizsákom persze nem adtam ki a kezemből, szóval nagyon nem bántam volna, ha a csomagunknak lába kél, a biztosítási díjból (kötelező volt fizetni, na ezt kapd ki!) vélhetőleg két, sokkal szebb és praktikusabb hátizsák, valamint frankó túracuccok jöttek volna ki, addig meg bőven ellettem volna ebbe rövidgatyában és pólóban. Most, a buszból kilépve, a hotelbe még nem belépve érezzük át ismét a forróságot, ami azóta már 43 fokra csökkent. Érdekes módon ez a száraz meleg nem olyan vészes, mint például egy otthoni 35 fok, még csak nem is izzadunk vészesen, vagy csak a forró szél azonnal leszárítja rólunk, ezt még nem tudom, mindenesetre azért azt, hogy a sivatagban az éjszaka milyen hideg, azt nem érezzük és a hőmérő sem cáfol rá érzésünkre, persze az is igaz, hogy  a tengertől csak pár száz méterre vagyunk, valamint jelenleg a forró évszak van, összegezve: most éppen nem nagyon fázunk, és előreláthatóan hazautazásunkig nem is nagyon fenyeget a veszély, hogy ez meg fog történni, de mivel jelenleg otthon is nyár van, így valószínűleg majd akkor sem.
A szállodába lépve meglepetés fogad, ázsiai személyzet van, arab egy darab sem, sehol, ami nagyon jó érzéssel tölt el engem, na már mint nem az arabok távolléte, hanem a szép ázsiai lányok jelenléte, persze csak mert olyan barátságosak és mosolyognak, mert én más nőre nem nézek, csak a páromra, és amúgy is, a nőkben csupán gyermekeim anyját látom nem pedig holmi szexuális holmit. Hová is vezetne az? Hogy hová, azt én pontosan tudom, de ez nem lényeges most. A szállodához tartozik még a hallban található 1 fő kifogástalan állapotban lévő Jákó papagáj, aki – mint azt később megtudjuk – Kuku névre hallgat, már amikor hallgat, mert leginkább Ő beszél, mégpedig sokat. Azonnal köszön is: Hello! Ágota vigyorog, én majd elolvadok, és innentől kezdve barátok leszünk, sőt, még annál is több, hiszen imádom őket, szóval elérzékenyülök.
Az útlevelünket leadjuk, irány a szoba, hol Ágota konstatálja, hogy számára ez még éppen megfelelő, én meg konstatálom, hogy úgy nagyjából pont nem érdekel milyen. Ágy van benne tisztának tiszta, fürödni lehet, innentől kezdve minden más csak plusz, de azokat a pluszokat pont annyira nem fogjuk kihasználni, mint ahogyan itt vannak, viszont örülök, hogy párom örül, mert az Ő öröme az én nyugalmam, ami nagyon fontos, és esetleg a nagy jókedvéből a későbbi vitás kérdések tárgyalásánál (mint pl hány napot is töltsünk a parton, vagy mire költsünk) előnyt kovácsolhatok, és én előrelátó vagyok, tehát vele örülök. Ki-ki a maga dolgának, de ez jó, ez senkinek nem fáj. Nos, ha már itt vagyunk, akkor szétnézünk, hogy hogyan is néz ki a lakosztályunk, mert én ezt a mérete alapján azért inkább annak nevezném. Megállapítom, hogy az ágyak mérete pont nem optimális, egy embernek iszonyatosan nagy, kettőnek viszont pont kicsi, ráadásul fura is, és hiába toljuk össze a kettőt – mert persze, hogy rendezkednünk kell azonnal – valahogy nem tudunk egymás mellett aludni, pedig a mi esetünkben, mert mi még csak egy éve vagyunk együtt ez nem hátrány. Pár év múlva majd biztosan jó lesz, de most még nem taszítja az embert annyira a másik közelsége, hogy nagyon messze aludjék tőle, most viszont választásunk nincs más. A szobához tartozik még egy fürdő, ami rendben van, egy minibár, ami tényleg elég mini, amiből jéghideg 7UP light (mert vigyázunk a vonalainkra) kerül elő és bontódik fel, egy tévé, ami totál felesleges, de persze azonnal bekapcsoljuk, mert az arab karattyolás nagyon vicces és tökéletesen harmonizál azzal a dupla vodkával, amelyet a fogmosópohárban elegyítünk az imént említett 7UP light üdítőitallal és amelyet már nagy egyetértésben kortyolgatunk is. Majd még egyet, csak a biztonság kedvéért, a csúnya láthatatlan bacilusok ellen.
A vodkás üdítő fogyasztása kapcsán az időérzékünk optimista üzemmódba kapcsol, azaz a már éjfél van érzést felváltha a még csak éjfél van, azaz miért ne néznénk szét a városban a boldogságtól megrészegülten, hiszen itt vagyunk Jordániában, ahol a világ hét csodája közöl az egyik található. Mostanra duzzogásom is alábbhagyott és talán mert nem látom a csoportot, sem a chartert, sem az idegenvezetőt, sem buszt, kezdem jól érezni magam. A hallban nagyot köszönünk Kukunak és a szép női személyzetnek, a nem annyira szép portásnak is, aki szintén ázsiai – mint később kiderül, mind a Fülöp-szigetekről importálódtak ide és nem csak ide, hanem Aqabaszerte, mert az arabok valamiért nagyon szeretik a Filippinókat alkalmazni és ez a valami gondolom az olcsó munkaerő lehet, valamint az arabokra annyira nem jellemző nyitottság, ami a turistáknak jobban bejön, mint a ninjának öltözött beduin asszonyok, vagy az őket terrorizáló szúrós tekintetű férjek vendégszertete, ami – mint az később kiderül és amiről már olvastunk a Lonely Planetben – Jordániára azért sokkal kevésbé jellemző, mint a hardcore közel-keleti országokra a térségben.
Kilépünk a szállodából, ismét megcsap a meleg, de nem foglalkozunk vele, megyünk és felderítjük a környéket. A szálloda környezete nem hasonlíható nagyon semmihez, viszonylag újonnan épült szállodák, még befejezetlen lakóházak sorakoznak egymás mellett, de azért szép szellősen, jó széles utcákkal, nem sikátorokkal, úgy látszik, hogy itt nem készülnek arra, a telek árak egyhamar az égbe szöknek az idetóduló turisták áradata miatt, de jobb is így, barátságosabb, átláthatóbb az egész. Az utca nem mondható kihaltnak, de azért nagy pezsgés sincsen ami nem is csoda, mert éjfél már elmúlt és jelenleg a forróság miatt itt elő- vagy utószezon van, a lényeg, hogy ilyenkor jönnek a legkevesebben. Ez nekünk pont jó, meg igazából választásunk sem nagyon volt, de tény, hogy ilyenkor nemcsak a szállás- és a repjegy, (jó tudom, az utazási iroda, de miért kéne kimondanom) árak alacsonyabbak, de olcsóbbak a múzeumi belépők, túrák, és még a taxi is. Apropó taxi, keressünk csak egyet!
De nem kell, nincs rá szükség, mármint a keresésre, hiszen a sok hiéna már itt lófrál a környéken. A bőrszín (mert ilyenkor még világosabb, kivétel talán szolizott anyut, de Ő Sharm El Sheikh-ig utazott) árulkodó, a tanácstalan lézengés méginkább, és mert a szállodásoktól minden bizonnyal megkapják az infót, hogy mennyi új vendég jött és honnan, azaz kik és milyen mennyiségben lesznek azok a balekok akik horogra akadnak, vagy azok a lázadók, akik az idegenvezető tanácsa ellenére, vagy főképpen attól felajzva a saját fejük után mennek. Nem meglepő ezért, hogy azonnal meg is talál egy emberke. Nálam vagy egy fejjel magasabb, nyakigláb fickó, világos nadrágban, fehér alapú, kék négyzetrácsos mintájú ingben (mert ugye a kocka térbeli test,  és ahogyan a matekfüzet sem kockás volt soha, csak annak hívtuk, az ing sem kockás, még akkor sem, ha ennek van kiterjedése…. mindegy) lábán az elmaradhatatlan, az arab világ férfitagjaira annyira jellemző keresztpántos fekete (de létezik egyéb színben is,  barnában) papuccsal, amelynek mérete első blikkre lehet úgy 49-es, de hát ilyen magas embernek kell is ekkora a stabilitiáshoz. Mondanám, hogy mosolya megnyerő, de nem az, inkább vicces, és az, hogy nyakigláb, az viszont nem vicc, lábai valóban mintha a hóna alatt kezdődnének, vagy ott érnének véget, ez nézőpont kérdése, mindenesetre járása eléggé mókás a szemünkben, vagy inkább mondjuk úgy, látványát még szokni kell. Haja fekete, ebben semmi meglepő nincs, nem is nagyon láttam még más színű hajat arab fejen, kivéve idősebb korban, amikor már őszülnek, abban viszont annál inkább, ahogyan beszél, arabos akcentussal köszön ránk, és ebben most nem az arab akcent a meglepő, hanem a szó amit mond: Szia! Így, magyarul. Jó oké, amíg a Jordan Tours csődbe nem ment, addig sok magyart hoztak ide, és ahogyan Tunéziában is menő a “szebusz vizibusz”, amit nem tudom melyik idétlen tanított meg nekik, de hogy most mind fújja, az biztos, hát a taxis ember is megtanulhatott egy egyszerű szia köszönést, csakhogy itt jóval többről van szó, ez már a második mondatnál gyanús: Honnan jöttél? Meglepődünk, de válaszolunk, erre bemutatkozik, hogy Ő Isaam és taxisofőr, és érdekel-e bennünket utazás mondjuk a Holt tengerhez, vagy Petrába, vagy akárhova. Kérdésére egy igen hülye kérdéssel felelünk: Tudsz magyarul? Merthogy folyékonyan beszél az arc, még akkor is, ha az akcentusa erős, ettől függetlenül semmi bizonytalanság, semmi hosszas gondolkodás, egymás után nyomja a mondatokat, és mire feleszmélünk a kezdeti sokkból, már meg is alkudunk vele az első útra, ami Petra lesz, a világ hét csodájának egyike. Nem holnapra, hanem holnaputánra, ja, illetve holnapra, mert már éjfél elmúlt, mert holnap pihenjük ki az utazás fáradalmait, illetve akkor azt ma, amiben csajom nagyon egyetért, mert temgerpartozna, Isaam meg vigyorog, mert bizonyára holnapra már megvan a fuvarja, ezért nem akart Ő holnapra szervezni semmit. Azaz mára. Ha valaki itt elvesztené a fonalat, arra nincs mentség, én tudom magam követni pedig 43 fokban ittam 2 dupla vodka7up.ot. Ez gyorsan ment, bár kicsit elhamarkodottnak érzem a dolgot, alig alkudtunk valamit, viszont így is 20 százalékkal olcsóbban megyünk ketten egy taxival, mint fakultatív program keretein megrendezésre kerülő Petra kirándulás résztvevői, akik busszal, feltehetően jóval lassabban, sokkal több megkötéssel, mert itt nekünk megkötésünk nincsen, reggel 7-re jön értünk, odavisz, amikor végzünk akkor visszahoz, és intézi a belépőket is, ott áll meg ahol mondjuk, akkor amikor mondjuk, egyszóval tökéletes. Ennél olcsóbban akkor úszhattuk volna meg, ha valami helyi buszjárattal megyünk Petráig, de nekünk sajnos most arra időnk nincsen, egy hétbe kell belesűríteni amit lehet, azaz áldoznunk kell taxira, ami valószínűleg jóval kényelmesebb módja az utazásnak, hogy a fene vigye el, de majd kibírjuk valahogy. Én örülök, mert már fél lábbal már több ezer éves sziklavárosban érzem magam, párom szintén örül, Ő mindennek, annak, hogy én örülök, annak, hogy Petrába megyünk és annak is, hogy néhány óra múlva a tengerbe lógathatja a lábát, amit nagyon szeret. És jó volt az üzlet, mert Isaam is örül, mégedig annyira, hogy azonnal haza akar minket szállítani, mégpedig ingyen. Kedves tőle, csak mi nem akarunk hazamenni, még sétálni akarunk, meg még éhesek is vagyunk, szóval hagyjál most már minket békén, eriggyé’ dolgodra, de csak erősködik, hogy akkor elvisz minket ide, vagy oda, és tökingyen, szóval valahova nagyon vinne, de mi valahova sem mennénk most, csak inkább sétálni, bármennyire kedvesen, később már-már erőszakosan ajánlgatja, amin persze Ágota mosolyog, hogy milyen kedves, de én pontosan tudom, honnan fúj a szél, az a meleg szél, mi áll e mögött a nagy vihetnék mögött: a féltés. Persze nem atyai, nem baráti, nem is a haramiáktól félt minket, sokkal inkább a többi taxistól, aki a környéken lófrál, akár a hiénák vagy a keselyűk akik megérzik a vért és várják a megfelelő pillanatot, tőlük félt minket oly nagyon, nehogy azok lenyúljanak, alámenjenek árban vagy esetleg a többi napra szervezett túránkat már velük bonyolítsuk. Isaamnak viszont nincs mit tenni, kedvesen elhajtjuk, mi meg sétálunk tovább, és korrekt módon, meg mert semmi szükségünk az időhúzásra, taxissal már szóba nem állunk. Egy kis ténfergés után szomjúhozik a torkunk és mivel már bezáró félben vannak az egységek, a szállodánk felé vesszük az irányt, ahol egészen biztosan tudunk még vételezni magunknak némi italokat a nagy izgalomra, ha máshonnan nem is, a saját üvegünkből biztosan.
A szállodánk bárja még nyitva van, oda le is ülünk, az árak az európai áraknál alacsonyabbak és most fizetni sem kell, majd a szoba számlájához írják, úgyhogy rendelünk is kettőt az általunk megalkotott koktélból, ami az alkalomhoz illő mennyiségű vodka és light seven up keverékéből tevődik össze, se nem rázva, se nem keverve mert kimegy belőle a szénsav, maximum egy kis jéggel megbolondítva, de vigyázva, nehogy túlságosan felhíguljon, az ebben a melegben végzetes lehet. Na jó, egy citromkarikát még elbír, de csak mert 4 csillagos szállodában vagyunk (amely egyébként kb annyira 4 csillagos európai szemmel, hogy 2,5, de a legnagyobb jóindulattal, beszámítva a csodás recepcióst és a pultoslányt, valamint Kukut is max 3. Kérdezzük a lányt, hogy van-e valami, amt enni lehet ilyenkor, a válasz az, hogy a konyha már bezárt, de egy-két apróságot, például hummuszt, padlizsánkrémet, sült paprikát, kenyeret tud hozni. Ezek árai szintén elég alacsonyan vannak tartva, és mivel fogalmunk sincs, mi az a hummusz, a padlizsánkrémről is csak utólag derül ki, hogy az az, így rendelünk bátran, mellé egy kis arab salátát, mert a salátákat mindketten imádjuk, mégpedig leginkább azért, mert nem hízlal és az utóbbi időben ennek segítségével jelentős mennyiségű zsírtól sikerült megszabadulunk. Nekem, hogy számszerűsítsem is, úgy 35 kilótól. Hogy ezt a sikeres vonalat tartsuk is, hoztunk mindenféle futófelszerelést, ami áll egy cipőből, zokniból, pólóból és rövidnadrágból, de most nem sportolunk, hanem eszünk. Mégpedig hummuszt, ami mint most már tudjuk nem más, mint csicseriborsó megfőzve, krémesítve, ízesítve, egy kis olivaolajjal megöntözve, melyet én mindig szépen le is öntök róla, mert attól, hogy oliva, meg extra szűz, attól az még hízlal de marhára. Az íze egyébként remek, nem is értem, hogy eddig miért maradt ki az életemből. A padlizsánkrém a szokott formáját hozza, ismerjük, és rajongunk is érte rendesen, az arab saláta nem más, mint mindenféle nyers zöldség dolog de apróra szecskázva, mindezek mellé pedig a errefelé szokásos arab pitaszerű kenyeret hozzák, ami összességében pompás vacsorát eredményez úgy hajnali fél kettő magasságában. Update ide, Norbi oda, leszarjuk, mi meg be az ágyba, majd holnap futunk és akkor nem hízunk, mert az az ami számít, minden más meg kutyaugatás. Jó éjt!