És itt vagyunk. El sem hiszem. Ki a gépből… majd elakad a lélegzetünk. A levegőt vágni lehet, olyan páratartalma van, ezt követően 2 perc múlva patakokban ömlik rólam a víz. A reptér csodás, vadiúj high tech az egész. Nagyon szép és nagyon nagy. Gyalogolunk vagy 10 percet az útlevél ellenőrző pontig, ott minden simán megy, a csaj mosolyog, majd irány a csomagokért.

Itt szembesülök először a ténnyel, hogy a hátizsákjaink baromi nehezek, valamint hátizsákos utazáshoz iszonyat mennyiségű csomagunk van ami nem tűnik túl jónak, de most nincs idő vele foglalkozni.
Közel 30 kg a hátamon, kezemben a fotóstáska másik 7 kg… anyázok. Molly szintén. No mindegy, ez van, irány pénzt váltani, majd taxit fogni. A hiénák már a kijáratnál ajánlkoznak. Tudom, résen kell lenni, órát bekapcsoltatni…. Kilépünk a reprér kapuján… Te jó ég. Pofánvág a meleg. Hátunkon a súlyokkal megküzdünk a következő taxishullámmal. 900 Baht az ajánlatuk a Mandarin hotelig, elhajtom a srácot. Jön a másik, 800.. azt is. A taxiórát egyik sem akarja bekapcsolni, de ennek az az oka, hogy nincs is nekik. Nem igazi taxik ezek, valami limuzin feliratot látok az egyiken. Az autók egyébként gyönyörűek. Zsír új 7-es BMW mind, meg valami másik csodajárgány, amilyet még sosem láttam. Az egyik arc már 500-ért kínálja a fuvart, de nem engedek neki, engem nem lehet átverni. Majd mikor a taxiórát kezdem emlegetni, lefele mutogat, hogy a taxik ott vannak lent. Lenézek és tényleg. Egy szinttel lejjebb ott állnak a normál taxik. Leküzdjük magunkat, közben rádöbbenek, hogy a zsákom kifejezetten szar, rossz a felfüggesztése és egyetlen ponton nehezedik a nyakamra a 30 kg ami meglehetősen kellemetlen érzés. Lent vagyunk és hurrá, ezek sem kapcsolnak be órát. Valami félhivatalos, asztalokból összetolt irodaalkalmatosságnál elmagyarázzák nekem, hogy ennyi, meg ennyi, meg ennyi, meg még 50B az ügyintézés.. a vége az lesz, hogy belefáradunk és beülünk az egyikbe. Nagy biznisz, taxióra nincs 450B-ért viszont már haladunk is a Mandarin hotel irányába. Baromi sokat autózunk, a 450B-ot számolgatom és rájövök, hogy otthon ennyiért ezt a távot akkor sem tennénk, meg, ha nekünk kellene tolni az autót. Videózunk egy keveset, kezdjük érezni a fáradtságot és alig várom, hogy lezuhanyozzam magamról a koszt. Megérkezünk a Mandarin hotelhez, ahol egy kis pitypang rohan elénk, kitépi a hátizsákot a csomagtartóból, aztán egyből le is veri a víz. Big bag – makogja, mi meg röhögünk rajta ahogy kűzd a zsákkal ami majdnem akkora, mint Ő. Ahogy körbenézek, látom, hogy számunkra szokatlanul puccos hely ez, így kicsit aggódom, hogy jön ez ki majd 1300 B-ból, de hát a sawadee.com megmondta. Ráadásul a gothailand.com szerint van szobájuk 1080 B-ért is. Ez kb 5400 Ft lenne, a színvonal viszont olyan, mint otthon a jónevű szállodákban 50000/napért. Jó, nincsenek illúzióim, nem lesz 1080-ért, de jó lesz nekünk 1300-ért is, csak fürödhessek már végre. Jön egy csajszi, kérdezi tőlünk, hogy foglaltunk-e. Nem, viszont kéne szoba. Az nincs – mondja, fullon van a hotel. A kis hordár pitypang aki most heveri ki a csomagom cipelését, vigyorog nagyon, valamit karattyol, hogy mindjárt utánanéz, várjak. Telefonál, mosolyog, majd mondja, hogy van szoba 1900-ért. Ejha. Magyarázom neki a sawadee.com-ot, de nem érti. Felhív valakit, aki elmondja nekem, hogy az az ár csak Internetes foglalással érvényes, de most olyan szobájuk nincs is, csak nagyobb stb.. 1900 lesz az ára. A kommunikáció egyébkén förtelmesen nehézkes, a kiejtésük miatt érthetetlen amit mondanak. Ettől, meg a fáradtságtól kicsit zabos leszek, szépen megköszönöm neki, de ez drága, húzzunk tovább. Jó fejek voltak a hordárok, magyarázzák, hogy merre induljunk és 5 perc múlva találunk ott szobát 1000 B-ért. Na mondom, ez nemsemmi, nem elég, hogy ingyen cipelték a csomagjainkat, még segítenek is a konkurenciának. Kihatolunk a szállodából, éppen kezd világosodni. Egy darabig fel-alá járkálunk, de a csomagok kegyetlenül nehezek, a zsákom pillanatok alatt szétcseszi a nyakam, Molly agya majd szétrobban a méregtől, az enyém szintén. A csomagok nehezek, szomjas vagyok, fáradt vagyok és egy kurva szállodát nem találunk sehol. Elővesszük az LP könyvet, nagyjából beazonosítjuk a környéket kinézünk egy szállodát (Siam Orchid Inn Hotel) majd segítséget kérünk egy sorompókezelő sráctól, hogy merre induljunk. Látszik rajta, hogy baromira akar segíteni, de nem megy neki. Mondom a címet, hogy melyik soi (mellékutca) de csak vigyorog bárgyún és a szoba szót kezdi elemezni a haverjával. Na mondom, basszátok meg, ne a magyar szöveget akarjátok megfejteni. Sorry, sorry – mondogatják…. dehogy haragszom én, csak add vissza a könyvem és már rugóra is lépünk. Mutogatnak, hogy menjünk a 7eleven bolt felé, ott majd segítenek. Bemegyek, veszek innivalót és kérdezem, hogy merre a hotel… Néznek bambán, majd hívnak valakit aki szintén segíteni akar, de vele sem megyünk semmire. Kb fél órája már, hogy kijöttünk a Mandarin Hotelből, de még mindig nincs szállásunk. Hangulatunk a feszültről a robbanékonyra változik, időközben megállapítjuk, hogy félelmetes nagy kosz van, meg büdös is, majd végső elkeseredésünkben taxit fogunk. Mutatom a taxisnak a térképrészletet, mondom a szálloda nevét, de nem érti. Anyám, ilyen nincs. A pofámba nyom egy “I love Farang” kártyát, majd tárcsázza a telefonját. Valamit makog, majd odaadja nekem a telefont. A vonal végén valaki beszél angolul, szintén érthetetlen kiejtéssel, mint eddig mindenki, de aztán valahogy szót értek vele, mondom neki a szállodát, erre kéri vissza a taxist. Az ürge bólogat, majd elindulunk végre. A taxiban tombol a légkondi, attól tartok, hogy rámfagy az izzadtság. Odaérünk egy szálloda elé, a neve Royal Orchid Inn Hotel. Ó, hogy basznátok meg. Taxisunk látja, hogy valami nem stimmel, mert nem is akarja, hogy kiszálljunk, a droszton várakozó kollégákat kezdi kérdezgetni, akik szintén odáig jutnak, hogy a cím meg a térkép helyett ők is a szoba szót kezdik kóstolgatni. Jézusom, mi van ezekkel? Mi olyan kurva érdekes azon a szobán? Taxisunk rázza a fejét, egy másik kérdezi, hogy ez az “Orchid” miért nem jó, de idő közben már szemrevételeztem, ez még puccosabb, mint a Mandarin volt. Mondtam neki, hogy valszeg drága, mire együttérzőn bólint, látszik rajta, hogy nem anyámba kíván, nyilván Ő sem tudná megfizetni. Megunom a dolgot, mondom a taxisnak, hogy “Khao San Road”. Ok, mondja, azt tudja hol van. Hát persze, gondolom Bankokban mindenki ismeri ezt a helyet, ami a hátizsákos turisták Mekkájaként van emlegetve minden könyvben, fórumon… Odaérünk, a taxis mondja, hogy ez itt a Khao San, majd kitesz bennünket. Azta… Itt, – már ha lehet fokozatokat felállítani – még büdösebb van, mint eddig, baromi nagy a kosz, mindenhol szemét az utcán, igazi gettónak tűnik. Az is, méghozzá Bangkok első számú turistagettója. Mivel korán van, még csak néhány másnaposan ténfergő hippit látunk, meg taxisokat és tuk-tukokat. Mindenki leszólít én meg mindenkit küldenék el a picsába, olyan szar kedvem van. Valahogy egy szálloda sem bizalomgerjesztő, de aztán egy kis szűk utcában bemegyünk az egyikbe, ami viszonylag kultúráltnak tűnik. A portás hapsi mosolyog, kérdezi, hogy saját, vagy közös fürdőszobásat kérünk-e. Naná, hogy saját fürdőszobás kell. Dob egy kulcsot, menjünk fel, nézzük meg, ha jó akkor majd fizetjük. Felmegyünk, megnézzük, kurvára nem jó. Igazi kotvány hely. Szűk és koszosnak tűnik. Na húzzunk innen. Lefele menet már fel vagyok készülve a pofavágásokra, de tévedek. Az arc mosolyog, mint aki tudta, hogy úgysem maradunk, még meg is köszöni, hogy benéztünk. Kint aztán elegünk lesz mindenből. A zsák teljesen szétcseszte a nyakam, a pólómon egyetlen száraz pont sincs a homlokomból folyamatosan a szemembe csorog az izzadtság, büdös vagyok, koszos vagyok és a végletekig kimerült. Az egyik mellékutca sarkán megállít egy taxis. Kérdezi, hogy hotelt keresünk-e, mondja, hogy tud egyet. Mondom fasza, én is, van itt egy csomó, csak mind drága vagy szar. Tágas szobák – mondja a varázsszót, majd elővesz egy szórólapot. Jónak tűnik…. erre ráharapok.
- Ára?
- 540.
- Fasza, haladjunk! Segít betenni a zsákot a csomagtartóba, Ő is majd’ beszarik az erőlködéstől, majd be a taxiba és már haladunk is az álomhotel irányába. 10 perc múlva megáll egy sarkon és mutogat a bejáratra. De ez nem az a szálloda. Nem gond – mondja, csak menjünk be. Hát jó, a zsák a taxiban marad, bent egy unszimpatikus csaj jön és leültet minket. Folyamatosan pofázik, de nem értem. Mikor jöttünk, meddig maradunk – ilyeneket kérdez ami nekem nem tetszik, mivel ugyan mi köze hozzá? Aztán mutat egy szórólapot, ez nem az, amit a taxis mutatott, de a képek alapján annyira nem vészes. A csajom feje közben már szétrobban az idegtől, próbálom nyugtatni. Figyelj ide – kezdem – ez most át fognak minket verni. Nem baj -mondja. Oké – én is így vagyok vele. Tudom, hogy át leszünk verve, de annyira kimerültek vagyunk, hogy már szinte mindegy. Mennyi az ára? 1200 Baht. Anyádnak – mondom – jó lesz. A csaj vigyorog egy kicsit majd kérdezi a további terveinket. Meddig maradunk Bangkokban stb… Csak egy éjszakát – mondom. Mivel megyünk tovább és merre? Kanchanaburi.
- Ó, akkor adok buszjegyet.
- Nem kell.
- De adok, meg vonatjegyet is Surat Thaniba.
- Anyádnak adjad a jegyeket – mondom persze magyarul – legyen elég, hogy átbaszhatsz a szállodával, mára ennyit a gyereknapból.
Még pár anyázást elsütök magyarul, valszeg Ő is ezt teszi thaiul, legalábbis az orra alatti morgásából erre következtetek.
- Baromállat – mondom neki magyarul, erre válaszol thaiul. Most már biztos, hogy engem anyáz Ő is, ezen én jót röhögök, Molly meg már valszeg semmin nem tudna röhögni. A csajnak kifizetjük az 1200 B-ot, beülünk a taxiba és irány tovább. Most kezdek csak körül nézni és nem tetszik amit látok. Már a kalandot sem látom benne, mindenhol kosz és káosz. Megérkezünk a szállodához, a taxis még levesz 40 B-ra. Tudom, hogy nem kéne, de fizetek, már teljesen ki vagyok. Felmegyünk a szobába. Hát, sejtettem. Szűk, ízléstelenül berendezetlen, de legalább tiszta. Az nem zavarna, hogy nem ízléses, nem szép, hiszen görögországi szállásokhoz szoktunk, ami meg köztudottan egyszerű, egyedül az zavar, hogy tudom, át lettünk verve és ennyi pénzért már akár jó is lehetne. A párnákon orchidea virága, a fürdőben szintén. A fürdő egyébkén egész jól néz ki, legalább ennyi jó van benne. Molly zuhanyzik, én meg elgondolkodom, hogy kb 2 órája érkeztünk és máris meg lettünk szivatva és ez nekem nem tetszik. Otthon minden világjáró barátom erre készített fel először. (Bár mondjuk azt is mondták, hogy úgyis lesz ahol átvernek.) Fasza, ez megadta az alaphangulatot Bangkokhoz. A fürdés minimálsan, de helyrehoz minket, aztán megbeszéljük, hogy valamit ki kell találnunk, mert ez így nem lesz jó, ezekkel a csomagokkal képtelenség utazni, illetve lehet, csak szenvedés. Már azon vagyok, hogy hagyjuk az eredeti tervet, aludjuk ki magunkat majd üljünk fel egy repülőre, húzzunk le Krabira és lógassuk a lábunkat két hétig. Molly jobban észnél van, Ő is ideges, nyilván engem okol a szervezés miatt, de mondja, hogy aludjunk ki magunkat aztán majd meglátjuk. Holnap mindenképpen elhúzunk innen, de majd meglátjuk merre. Jön az ötlet, hogy alvás előtt még nézzük meg a Siam Ocean World-öt, ami egy hasonló akvárium, mint ami a Camponában van, csak valamivel nagyobb. Elindulunk hát, a portán ülő csajtól kérünk egy kis kártyát, amin rajta van a szálloda címe meg egy stilizált térképrészlet. Erre mindenképpen szükség van, hogy vissza is talájunk a szállodába. Kilépünk az utcára, kérdem merre induljunk. Jobbra, jön a válasz, így kb 20 méter megtétele után nyomornegyedben vagyunk. Király. Nézek ki a fejemből, próbálom megemészteni a kontrasztot, ahogy a nyomornegyed fölé magasodik Bangkok egyik legmagasabb épülete, a több, mint 70 emeletes Baiyoke Sky 2 hotel. Szuperelegáns, high-tech üvegpalota, közvetlen szomszédságában meg hullámlemezekből és kátránypapírokból összetákolt viskók. A viskók előtt nők pucolnak valami szárnyast, kétes színű vízben rizs fő és kegyetlen büdös van. Itt látom, hogy az utcai árusoknál kapható pálcikára húzott cuccok itt kerülnek a pálcikára. És mi ilyeneket fogunk enni. Lehangoló a látvány, a kedvünk egyre rosszabb. Kattintunk itt párat, majd nyomás, irány valami forgalmasabb hely, mert ez elég bizarr. Kiérünk a Baiyoke Sky hotel alá, ahol már zajlik az élet. Azt hittem, a büdös már nem fokozható, de tévedtem. Itt aztán az ázott kutyaszag keveredik a szmoggal meg a kajaszaggal. Emellett iszonyat a hőség, két perc alatt vizesre izzadom magam, a hócipőm kezd ismét tele lenni. Veszünk egy térképet 40B-ért (ez itt 200 Ft, odahaza 3000) majd elkezdjük keresni a Siam Ocean World-öt. Ez itt gyakorlatilag a lehetetlenséggel ér fel. Képtelenség a térképet pár másodpercnél tovább nézni, mer azonnal ott terem egy tuk-tuk és már mondja is, hogy segít. Elhajtom, de azonnal ott a másik. Semmi túlzás nincs benne, így van. Ahogy elküldöm az egyiket, abban a pillanatban jön a másik, hogy Ő elvisz 10 B-ért stb.. Ma már egyszer átvertek, az elég volt úgyhogy szépen sorban küldöm mindegyiket a picsába, de ennek az az eredménye, hogy eltelik fél óra és még sehol nem vagyunk, viszont már 50 tuktukost hajtottam el. Molly ideges, ettől aztán én még idegesebb leszek, így egy öngerjesztő folyamat végén gyorsan összeveszünk. Szerencs, hogy mindketten tudjuk, hogy ingerültek vagyunk, így aztán kezeljük a dolgot amennyire tudjuk. Ismét egy tuk-tuk jön oda, a csajom kifakad és ordítva elküdi a picsába, melynek hatására a tuk-tukos ürge kikerkedett szemekell a gázra tapos, én meg szakadok a röhögéstől. Útközben egy csomó embertől megkrédezzük, hogy merre van a Siam Ocean World, de kb csak a tizedik tudja. Meg is lep a kérdéssel, hogy busszal vagy gyalog akarok menni. Gyalog, mondom. Mutat balra, és mondja, hogy kb 10 perc. Na végre. Megyünk már jó ideje, vagy 20 perce, de a rohadt akvárium még mindig sehol. Ismét kérdezősködök, majd rájövök, hogy baj lehet a kiejtésemmel, azért nem érti senki mit akarok. Ők így mondják: “Tyjám Otyn Völöd”. Végre egy valami egyenruhás ipse felültet a minket sky trainre, illetve elmagyarázza, hogy 1 megállóra vegyünk jegyet, fejenként 15 B lesz. Király, a jegyautomatához nincs aprónk, úgyhogy marad a pénztár. A csajnak adok egy 20-ast meg egy 10-est. Magyarázom neki, hogy 1 megálló csak, de nem veszem észre, hogy csak a 20-ast veszi el és kicseréli 2 db 10-esre. Ő csak beváltotta a pénzt, így folyamatosan magyaráz valamit 30 B-ról én meg várom a jegyet. Molly megunja és besegít, hogy ez csak pénzváltó, a jegyet az automata adja. Ász, végre. A gép kiköpi a jegyeket, felülünk a magasvasútra, majd kb 2 perc múlva előttünk a Siam Center, ami kb akkora, mint nálunk a két mammut bevásárlóközpont együtt és ez megszorozva öttel. Királyul néz ki a hely, minden nagy márka megtalálható itt, de minket ez most nem érdekel. Belépéskor fémdetektoros kapun kell átmenni és a táskánkba is belenéznek. Amúgy meg az egész városon érezni a szilveszteri robbantások miatt történt óvintézkedéseket. Nincsenek pl kukák, valami túlvezérelt belügyminiszter leszedette nagy részüket, mert olyanban is találtak bombát. A megelőző akció hatására most nincs hova dobni a szemetet, cipelhetjük magunkkal. Mindenhol rendőrök, szinte minden áruházba belépve átnéznek, mint itt is. A legszebb, hogy mögöttünk egy szerzetes jött (mezitláb és mind így jár) őt is átvizsgálják. Na végre megvan az akvárium. Az egyetlen gond, hogy mire ideértünk, elment tőle a kedvünk. Tessék-lássék fotózunk, meg hümmögünk, de mindkettőnk el van keseredve. Tök bénák vagyunk, hogy így tökölünk, de ez van. Kijövünk, beülünk egy taxiba, odaadjuk neki a szálloda kártyáját amin a cím van, majd megbeszéljük, hogy ennyit kb 2 éve nem gyalogoltunk összesen, fáj a lábunk, úgyhogy a taxi jó ötlet volt. A taxiban ülve elmélázok az itteni közlekedésen és megállapítom, hogy nem nagyon tudnák annyira lecsökkenteni az autóbérlés árát, hogy itt autót béreljek. A jobboldali közlekedés átláthatatlan káoszának megtekintése után megérkezünk a szállodához, ahol kifizetem a taxit ami 40 B (200 Ft) és konstatálom, hogy megvan a megoldás. Ezek után mindenhova taxival kell menni. Légkondis, kényelmes és nem téved el. Felmegyünk a szobánkba, még anyázunk egy keveset zuhanyzás közben, megbeszéljük, hogy nem is ide kellett volna jönnünk aztán irány az ágy és alvás. Délután 5 körül ébredünk, valamennyire kipihenten és kicsit szebb színben látjuk a világot. Idő közben sms-em jött, ismerős küldte el az itteni telefonszámát aki szintén pont ma érkezett Bangkokba. Leszaladok a telefonkártyát venni, 200B-ért kapok is egyet, majd felhívom Zsoltot és közlöm vele, hogy Bangkok szar. Ő már negyedszerre van itt, és megnyugtat, hogy majd megszokom, de nem hiszek neki. Megbeszélünk egy találkozót a Phanthip Plaza előtt, ha odaérünk felhívom. A szobában megnézzük a térképet és látjuk, hogy ez itt van egy köpésre, úgyhogy gyalog indulunk neki. Az alap tájékozódási pontom a Baiyoke Sky Hotel nagy tornya lett, ezt gyakorlatilag szinte mindenhonnak látni lehet, valamint a térképen is fel van tüntetve. Útközben elhajtunk néhány tuk-tukost, és érzem, hogy határozottan jobb a hagnulatom. Már nincs annyira büdös, vagy csak kezdjük megszokni. Az egyik ház kőkerítésén egy szép nagyra nőtt patkány gyalogol, amin jót röhögünk, majd nemsoká megérkezünk a Panthip Plazahoz. Most érezzük csak, hogy kezdünk éhesek lenni, ami nem is csoda, hiszen egész nap nem ettünk semmit. Felhívom Zsoltot, hogy megjöttünk, de sokat tökölnek, úgyhogy amíg megérkeznek beülünk valami AW nevű gyorskajáldába ahol egész jó a koszt, az ár szintén rendben van. Zsolték közben megjönnek, de nem esznek, mondják, hogy ők utcán szoktak. Mondom neki, hogy nyugi, majd ott is, de most az éhen halás elkerülése végett muszáj volt enni. Kimegyünk az utcára és séta. Nekem kevés volt a kaja, úgyhogy most jön az első hamisítatlan thai, utcai kajálás. Valami golyók vannak pálcikán, 10 B / pálcika áron. Kérek két adagot, csípős szósszal meg uborkával amikért csoda, de nem számolnak fel plusz pénzt. A pálcikáról eszembe jut a nyomornegyed, hátha ez is ott készült és örülök, hogy megkaptuk a hepa és a tífusz elleni oltást. Innen Zsoltékkal haladunk tovább. Taxiba szállunk, hogy elguruljunk a szállásukra ami a Plaza Hotel névre hallgat. Menet közben a taxis vigyorogva megjegyzést tesz a hasamra, valami olyasmit gagyog, hogy gyereket várok-e. Elgondolkodom, hogy vajon tarkón tudnám-e vágni annyira, hogy ráharapjon a kormányra, de mivel mindenki jól szórakozik, megkímélem a szemtelen pitypang életét, és csak magyarul küldöm el a picsába, persze mindezt mosolyogva. A többiek még jobban röhögnek… A szálloda ahol Zsolték laknak, pont ugyanannyiba kerül, mint ahol mi lakunk, csak nagyságrendekkel jobb. Megérkezésünkkor ketten rohannak, hogy még előttünk kinyissák az ajtót, mindenhol tisztaság és viszonylagos elegancia. Na nem a luxus kivitel, de a mi szállásunk után ez maga a paradicsom. Megbeszéljük, hogy egy darabig együtt leszünk, úgyhogy négyesben haladunk a híres-hirhedt Patpong negyed felé, ami többek közt az itteni vigalmi negyed szerepét is betölti. Itt aztán mindeki talál magának kedvére való időtöltést. Vannak masszázsszalonok, kurvák, pubok és van éjszakai piac. Minket a piac érdekel, azon haladunk végig, menet közben Zsolt felesége, Krisztina világosít fel bennünket, hogy miket érdemes nézni, ha az ember másolatokat akar venni. Csípőből vágja, hogy melyik sztár milyen táskával és órában rohangál. Ő itt vett ilyen-olyan táskát 4000 Ft-ért, amit otthon 30000-ért adott tovább. Elcsodálkozom, hogy hogyan lehet, hogy ilyen információk valakinek megmaradnak a fejében. Kriszta egyébként nagyon vagány csajszi. Utcán kajál, nem törődik a szeméttel és mindent kipróbál. Tök aranyosak, kitanítanak minket a bangkoki élet sarkallatos dolgaira, így lassan kezd megjönni a kedvünk a továbbiakhoz. A Patpong piacán Molly meglát magának egy Dolce&Gabbana ruhát és megkérdezzük mennyibe kerül. A csaj 1200-ra tartja, de folyamatosan enged az árból. Itt látom, hogy ha valamiről megkérdezed, hogy mennyi, akkor azután már nem engednek el vásárlás nélkül. Nem erőszakosak, csak addig mennek le az árral amíg meg nem veszed, így aztán a végén 350 B-ért megvesszük a ruhát ami egészen röhejes ár az otthoniakhoz képest. Kezdek belejönni az alkudozásba, úgyhogy ugyanezen módszerrel vásárolok még egy Oakley napszemüveget és egy Diesel papucsot. Mindkettő minőségi másolat, ember meg nem mondja róla, hogy nem eredeti. A vásárlás végeztével beülünk egy étterembe, ahol Zsolt tanácsára megkóstolom a Tom Yum Kung levest, ami valami hihetetlenül finom. Próbálom elemezni az ízét, de nem nagyon megyek vele semmire, csak annyit állapítok meg, hogy egy csípős, kellemesen savanykás rákleves. Eszem még tavaszi tekercset, Molly meg tintahalkarikát és Burchettát (piritós + pararicsom + fokhagyma + sajt). Minden kaja tökéletes. Még egy darabig dumálunk, majd megköszönjük az idegenvezetést és visszataxizunk a szállodába 40 B-ért. A recepción veszünk egy hotspot internet kártyát 100 B-ért, kicsit bloggolunk, majd megnézünk pár szállást Kanchanaburiban a sawadee.com-on. Ami jónak tűnik, annak lementjük az adatait. Fürdünk, majd alvás, mert reggel indulunk